Vizuáltechnika fejlesztése partnerünknél

Előzmény

A Richter Gedeon Nyrt. debreceni telephelyén jelentős bővítés vette kezdetét, egy új objektum létesítésével. A modern, 21. századi AV rendszer megvalósításának reményében a Függetlenszerviz Hungária Kft. keresték meg. A tervek megálmodása és a tervezési munkálatok befejeztével, az ajánlat elfogadásra került. Az épület főbb szerkezeti elemeinek helyére kerülése után neki is láttunk a kivitelezésnek.

Célkitűzés

A cél az volt, hogy az új létesítmény minden szempontból megfeleljen korunk, 21. századi elvárásainak, így az AV rendszer is.  A rendszert érintőkijelzők segítségével lehessen vezérelni, világítás és árnyékolás vezérléssel együtt, emellett legyen lehetőség vezeték nélküli kivetítésre a kijelzőkön, minden platformról, és természetesen a kábelek elrejtve kerüljenek beépítésre.

Megvalósulás

Földszinti Lounge és étterem:

A kivitelezés az épület ezen részén, komoly kihívást jelentett, a helyiség magasságából fakadóan. A vevő által kért két hatalmas vetítővásznakat és a hozzájuk tartozó lifteket, projektorokat és azt követően a mennyezeti hangszórókat is, mind-mind állványzat segítségével tudtuk csak a helyükre illeszteni, ami kissé megnehezítette, megnyújtotta a munka körülményeit. Az AV rendszer stabil működését a szomszédos szobában elhelyezett, Extron alapú, rack szekrény biztosítja, amiben helyt kapott még egy Barco, vezetéknélküli képernyőtükröző eszköz is. A nagy teremben, ezen felül, a vezérlést szolgáló érintő kijelző is helyet kapott a bejárat mellett a falon. Ezzel könnyen kiválaszthatjuk azt, hogy melyik projektort, illetve vásznat szeretnénk használni, milyen bemeneti forrást használjunk és hogy milyen hangerővel üzemeljen a rendszer. Nem utolsó sorban, a terem alkalmas videókonferencia kezelésére is, ugyanis fali konzolon elhelyeztünk egy erre alkalmas, kiváló minőségű konferencia kamerát is.
A nagy terem bejáratánál elhelyezésre került még egy, a terem foglalására alkalmas EVOKO eszköz is.
A nagy terem befejeztével, további munkálatokra volt még szükség a földszinten, ugyanis a főbejáratnál még fel kellett szerelni egy, a vendégek fogadására alkalmas fali kijelzőt, és egy másikat a porta részlegen, amiket úgy programoztunk be, hogy minden nap magától induljanak és álljanak le. Mindemellett az épület ezen része külön, álmennyezetbe szerelt hangrendszert kapott, külön csatornán.

1. emeleti oktató terem:

Ebben a teremben is Extron alapú a rendszer, aminek az elemeit szekrénybe rejtve, rack szekrénybe helyeztünk. Kijelző helyett, állmennyezetbe süllyesztett vásznat és mennyezeti projektort szereltünk fel, oldalfali hangsugárzókkal a vászon két oldalán. A teremvezérlés az asztalon elhelyezett érintőpanellen lehetséges, amivel beállíthatjuk a kívánt bemeneti forrást, a hangerő szintet, a fény erősségét és az árnyékolok helyzetét is. Az asztalba ezen kívül beépítettünk kettő asztali dokkolót, amikkel könnyedén csatlakoztathatjuk különböző készülékeinket, az áramforráshoz, akár USB-n is, internethez, az ethernet csatlakozókkal és a kivetítő rendszerhez is HDMI bemeneten keresztül. Ezen felül beépítésre került egy profi Cisco konferencia rendszer is, aminek külön vezérlőpanelja van az asztalon. Továbbá, a bejárat mellett a falon, felhelyezésre került egy teremfoglaló Evoko vezérlő is.

3.emeleti nagy és kis termek:

A telepített rendszer stabil alapjáért itt is a professzionális Extron eszközök felelnek, amiket a termek hátuljában, szekrényekbe rejtve, helyeztünk el, rack szekrényekben. Minden terem saját rack szekrényt kapott. A három teremnek az audióvizuális alapjai megegyeznek. A tárgyalókban található tárgyaló asztalokkal szembe kerültek elhelyezésre a hatalmas falra szerelt kijelzők. Fölöttük, rájuk szerelve kaptak helyet a konferencia kamerák és a kijelzők két oldalán egy-egy fali hangsugárzó. A tárgyaló asztalokon beépítésre kerültek az asztali dokkolók is, amik könnyű hozzáférést biztosítanak a HDMI vezetékes bemeneti forráshoz, ethernet csatlakozóhoz és a 230V-os táphoz, akár USB-n keresztül is. Az egyszerű vezérlést, azt asztalra kihelyezett érintőpanelek garantálják, amikkel választhatunk bemeneti forrást, szabályozhatunk hangerőt vele és a megfelelő fényviszonyok előállítása érdekében ezekkel kezelhetjük a termek fényszintjét is, legyen szó világítás erősségről, vagy a motorikus redőnyökről. A nagy teremben mindezek mellett helyt kapott még, egy szintén asztalra helyezett, érintő kijelzővel vezérelhető professzionális Cisco rendszer is. A termek bejáratánál a falon, itt is felkerültek az EVOKO teremfoglalói.

Beépített AV eszközök

FszT. Lounge és étterem:

  • Epson EB-L1490U lézer projektor
  • Epson EB-L1505UH lézer projektor
  • AdeoScreen Alumid 400 álmennyezeti motoros vetítővászon
  • AdeoScreen LiftScreen 4500 vetítővászon motoros lift
  • Rain WPR-M35 nagyteherbírású mennyezeti konzolok
  • Aver CAM 530 PTZ kamera
  • SAMSON CM11B OmniD konferencia mikrofon
  • Extron MediaPort 200
  • AdeoScreen Basic 600 álmennyezeti motoros vetítővászon
  • LG 65SM5KD ipari kijelző
  • Extron DTP CrossPoint 84 IPCP MA70 mátrix
  • Extron TLP Pro 1025M fali érintő kijelzős vezérlő
  • Extron IPL Pro CR88 relé vezérlő
  • Barco CSE-200 vezeték nélküli képernyőmegosztó rendszer
  • Cisco RV325 router
  • Extron XPA 100V erősítők
  • Audac CIRA 824/W mennyezeti hangsugárzók
  • Audio-Techinka ATW mikrofon eszközök
  • Extron KNX 100G vezérlő relé
  • Evoko Liso Room Manager teremfoglaló rendszer
  • Pioneer BDP-180-K Blu-ray lejátszó
  • Rack szekrény

1.emeleti Oktatóterem:

  • AdeoScreen Inceel Tensio 265 álmennyezeti motoros vetítővászon
  • Rain TU100 mennyezeti konzol
  • Extron IN1604 DTP skálázó
  • Extron XPA 2001-100V erősítő
  • Audac ATEO6/W fali hangsugárzók
  • Extron IPCP Pro 250 vezérlő processzor
  • Extron DMP 44LC audió mátrix
  • Extron TLP Pro 725T érintőképernyős vezérlőpanel
  • Cisco RV325 router
  • Polycom Trio 8800 konferencia telefon
  • Extron KNX 100G vezérlő relé
  • Evoko Liso Room Manager teremfoglaló rendszer
  • Extron Cable Cubby 1402 asztalba szerelhető dokkoló
  • Cisco P60 Webex Room Kit
  • Rack szekrény

3.emeleti Nagy tárgyaló:

  • LG 86UL3E UHD kijelző
  • Extron IN1604 DTP skálázó
  • Extron XPA 2001-100V erősítő
  • Audac ATEO6/W fali hangsugárzók
  • Extron IPCP Pro 250 vezérlő processzor
  • Extron DMP 44LC audió mátrix
  • Extron TLP Pro 725T érintőképernyős vezérlőpanel
  • Cisco RV325 router
  • Polycom Trio 8800 konferencia telefon
  • Extron KNX 100G vezérlő relé
  • Evoko Liso Room Manager teremfoglaló rendszer
  • Extron Cable Cubby 1402 asztalba szerelhető dokkoló
  • Cisco P60 Webex Room Kit
  • Rack szekrény

3.emeleti Kistárgyalók I.-II.:

  • LG 70UU640C UHD kijelzők
  • Signal Wall 605 oldalfali kijelzőkonzolok
  • Extron IN1604 HD skálázók
  • Extron MPA601-100V erősítők
  • ATEO6/W fali hangsugárzók
  • Extron IPCP Pro 250 vezérlő processzorok
  • Extron DMP 44LC audió mátrixok
  • Extron TLP Pro 725T érintőképernyős vezérlőpanelek
  • Cisco RV325 routerek
  • Extron MediaPort 200-ek
  • Aver Cam530 konferencia kamerák
  • SAMSON CM11B OmniD konferencia mikrofonok
  • Polycom Trio 8800 konferencia telefonok
  • Extron KNX 100G vezérlő relék
  • Evoko Liso Room Manager teremfoglaló rendszerek
  • Extron Cable Cubby 1402 asztalba szerelhető dokkolók
  • Rack szekrény

    Kapcsolódó bejegyzések

    AV és ÉLSPORT

    AV és ÉLSPORT

    Hogyan segíthetik a sportegyesületek munkáját az AV rendszerek? Az AV rendszerek számos módon segíthetik a sportegyesületek munkáját, a sportolói teljesítmény javítását azzal, hogy magasabb szintre emelik a felkészítést, színesítik az edzéseket, leegyszerűsítik az...