AV rendszer megújítása
Előzmény
A DXC Technology felújításba kezdett az év elején, és így lehetőség adódott az AV rendszer megújítására, három tárgyalónál is, amiket összenyithatunk. A tervezés és a tervek elfogadása után megkezdődött a kivitelezés is, amit a tervezéssel együtt a Függetlenszerviz Hungária Kft. végzett el.
Célkitűzés
A cél az volt, hogy a tárgyaló termekben korszerű eszközökkel, olyan modern AV hálózat kerüljön kiépítésre, mely egyszerűen, egy helyről vezérelhető, ami támogat minden operációs rendszert (IOS, Android, Windows), mindezt úgy, hogy a lehető legkevesebb kábel legyen szemelőt.
Megvalósulás
A telepített rendszer központja egy sínes rack-szekrényben helyezkedik el, mely kényelmes telepítést és utógondozást biztosít. A rendszer vezérléséről a falra szerelt iPad-ek gondoskodnak, amikkel minden teremben könnyedén vezérelhetjük az audiovizuális rendszert. Nagy előnye az új fejlesztésű vezérlő szoftvernek, hogy nem csak a kijelzőn lévő információk olvasásával és gombok nyomkodásával tudjuk működtetni a rendszert, hanem angol és magyar nyelvű beszéd asszisztens is segít eligazodni a rendszer működésében.
Beépített AV eszközök
- AdeoScreen Elegance-TC Motoros vetítővászon
- Extron IPCP Pro 350 AV kontroller
- Extron DXP 84 HD 4K PLUS HDMI mátrix
- Microsoft 4K USB/HDMI, WiDi, Miracast
- Apple iPad tablet
- Apple TV

